Köszöntő

Kedves Látogató!


Nagy örömömre szolgál, hogy az Ózdi Triatlon Verseny hivatalos honlapján köszönthetem! Fotó_honlaphoz_koszontoÓzdról sok minden jut az emberek eszébe, de az a legkevésbé, hogy 2011-től triatlon versenynek ad otthont. Nagy szeretettel várunk mindenkit eme rövidtávú versenyre, ami minden korosztálynak és váltóknak egyaránt lehetőséget biztosít a versenyzésre, egy kellemes sportos nap eltöltésére Ózdon, a mi kis városunkban. A verseny az ózdi strand és a mellette található tó területén illetve körülötte zajlik. Az eddigi visszajelzések alapján, büszkén mondhatom, hogy senki nem fog csalódni, aki ellátogat hozzánk! Igaz, nem hivatalosan bejegyzett verseny a miénk, de igyekszünk a lehető legprofibb és gördülékeny rendezést biztosítani. A versenyzők, a sportvezetők és a lelkes hozzátartozók évről évre egyaránt megerősítenek, hogy jó úton járunk. Ennek ékes bizonyítéka, hogy rendszeresen visszajárnak hozzánk, így a tavalyi évben már elértük a verseny befogadóképességének maximumát, a 200 főt. Igyekszünk minden évben fejlődni, amihez szakképzett bírákat is bevonunk, a szomszédos triatlon fellegvárból, Tiszaújvárosból! A szervezőbizottság, a teljes rendezői csapat és jómagam is bízom benne, hogy személyesen is köszönthetjük Ózdon!

Jó versenyzést és nagyon jó szórakozást kívánok!


Sportbaráti üdvözlettel:


Vitális István
a szervezőbizottság elnöke
(Ironman 2013 – Nagyatád)

 

Vélemény, hozzászólás?